Végel László internetes honlapját olvasva az embert a kozmopolita szellem érinti meg. Először olvastam ilyen gondolatokat itt, a Vajdaságban, ahol az ember vagy a magyarságát hangoztatja, vagy pedig a magyarságát palástolja. Hja, hol van tehát a határ a nacionalizmus és a sovinizmus között? Mert ápolni a hagyományainkat, érezni a valahova tartozást szívmelengető dolog, de hol van a határ? Hol csap át ez a nagy nemzeti önérzet gyűlöletbe? A másik nemzet gyűlöletébe? Végel lokálpatriótának nevezi magát. Bizony kevesen azok, mert ha többen lennének, környezetünk nem ilyenné alakult volna. Ki a lokálpatrióta? Aki szeret ott élni, ahova a sors vetette? Nem biztos, hogy szeret. Csak hű. Önmagához. Környezetéhez. A szomszédaihoz.
Magyarnak lenni a Vajdaságban az idegenség döbbenetével jár. Az anyaországba vágyó vajdasági a határt átlépve (márha rendelkezik vízummal) a nyelv határába ütközik. Mert a Corában keszát kérvén, hívják a szerb fordítót. Nem szerb ő - bizonygatja. Jól van, jugó, mondják mosolyogva. S itt csupán önmagunkat ostoroznám. Itthon nagy magyarnak vallják magukat, nyelvük viszont kisigényű, sekélyes, minimalistát megszégyenítő szókinccsel. Bár bírálhatom azokat a magyarországiakat is, akik a gyönyörű középzárt e-ért bélyegeztek meg. Idegenek vagyunk Magyarországon, jövevények, vendégek, akiknek örülnek, de méginkább örülnek, amikor visszatérünk. Itthon viszont önmagunkat zárjuk gettóba a nyelvi körülhatároltsággal, értsd "nemtanulokmegszerbül csakazértse". Nyelvi vasfüggöny. Önszántunkból. Mikor lesz a rendszerváltás? Ezt a vasfüggönyt mivel lehetne "eltávolítani"? Az a gyanúm, hogy a közeljövőben erre kevés esély van, hisz magyartanáraink az egyetemen ( Újvidéki BTK, Magyar Tanszék) például alig hallanak szerb íróról. Nem ismerik meg a környezetük kultúráját, a szerbet se, de a románt, a szlovákot, a horvátot se, hadd ne soroljam tovább. IGen, így kell nevelni idegenségtől frusztrált nemzedékeketet. Ebben már jártasak vagyunk. Nemzedékek óta műveljük már.
Lokálpatrióta. Végel László. "Magányom határát anyanyelvem határa jelöli ki" - írja. Igen. Az anyanyelv határokat szab. A határ pedig keretet jelöl valaminek. Mekkora az én határom? Ki merek-e lépni belőle, hogy aztán annál nagyobb örömmel és megelégedéssel térjek vissza? Hogy lokálpatrióta legyek szívvel lélekkel? Mint Végel.
